Kedves Látogatónk!
Ezt a fancfictiont két lány írja, akik valójában is a 5 Seconds Of Summer-nek hála ismerhették meg egymást. Nagyon reméljük, hogy kapunk visszajelzéseket azzal kapcsolatban, hogy jó/rossz amit csinálunk.
Szeretnénk, ha csak minimális is, de lenne érdeklődés a történetünk felé! :)
xxx Viv & Zely
Minden történetnek el kell kezdődnie valahol a múltban. Nos, ez a történet három évvel ezelőtt kezdődött.
#Hanley Thompson
Ez lesz életem első meghallgatása, így nem csoda, hogy halálra izgulom magam. Tizennégy éves vagyok, és az anyám vitt a helyszínre. Tiszta cink az egész! Külön könyörögnöm kellett azért, hogy az Istenért se szálljon ki, egyedül megtalálom a hotelban a szobát.
Éppen a csomagtartóból szedtem ki a gitárom, amikor mellénk parkolt egy pár, vörös motoron ültek... Nagyon aranyosak voltak, amikor búcsúzásképp a lány puszit nyomott az egyébként nagyon helyes srác arcára.
A lány leszállt, rám mosolygott és egy hangszertokkal a hátán elindult. Pont arra, amerre én is indulni készültem. Próbáltam egy kis erőt meríteni anyám biztató mosolyából, kevés sikerrel. Az imént elsétált csaj mellett én idétlen tinilányként festhetek, hiába legyen jó a génállományom!
Egyébként a lány haja szinte hó fehérre van festve, ami gyönyörű kék szemét jól kiemeli. És a stílusát nézve... hippinek mondanám, ha nem lenne rajta fekete bakancs.
Tartottam az öt méter távolságot, nehogy azt higgye követem. Amit lássuk be, nehéz teljesíteni, hiszen 99%, hogy egy helyre jöttünk.
A fotocellás ajtó kitárult, majd mikor engem is érzékelt, megvárta, hogy belépjek, csak utána csukódott be ismét. Az információs pultnál tájékoztatták a lányt, merre is kell mennie, én meg fél füllel hallgattam a nem túl bonyolult eligazítást. Jason ( a névtábla szerint így hívták a recepciós srácot) kérdőn fordult felém.
-Ugyan oda megyek... - biccentettem az éppen hogy elindult idegen lány felé.
-Szükséges megint elmondanom, merre kell menni? - kérdezte mosolyogva.
-Óóó, dehogy, direkt figyeltem. Azért köszönöm! - kedvesen intettem, és már a tizenhármas szoba felé vettem az irányt..
Nem sokan várakoztak, mégis zavarba jöttem. Elfelejtettem említeni, hogy edzésről toppantam ide. Így a lábamon lévő stoplis cipő nem megszokott viseletként hatott a többieké között.
Éppen tanulmányozni kezdtem volna a jelenlévő arcokat, amikor kinyílt az ajtó, és a szívem kihagyott egy ütemet. Úgy százkilencven centi magas srác jelent meg, szőke haja a szemébe lógott. Annak színe a kék legszebb árnyalatában izzott.
Ritkán reagálok bármire vagy bárkire is ilyen hevesen...
-Oké, sziasztok fiúk, lányok! - az utóbbi szót kiejtve tekintete átsiklott rajtam. - Én Luke vagyok. Örülünk, hogy ennyien megjelentetek, komolyan kevesebb emberre számítottunk. - halvány mosoly hagyta el arcát, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. - Egy névsor szerint fogunk haladni, már készülhet is Tom Jefferson, előtte pedig jön Marcus Fuentes. Reméljük mindenkire lesz idő még ma.
A spanyol srác bement, mögötte pedig Luke be is csukta az ajtót.
Már eltelt egy óra, és én még mindig nem kerültem sorra. Nem tudom miért jegyezte meg Luke, hogy "reméli mindenkire sor kerül", mert rohadt gyorsan jöttek és mentek a jelenlévők. Esküszöm, ha nem én leszek a következő, lelépek.
Mér csak a szőke lány maradt hátra rajtam kívül, és van egy gyenge előérzetem, hogy nem véletlen. Lehet meg kéne szólítanom, esetleg a könyvről kérdezni, amit olvas... Éppen elhatároztam magam, amikor az ajtó kivágódott.
-Mentek ti a francba! - dühöngött a rocker srác. Nem tudom mi zaklathatta fel ennyire, de kezdek félni. Nem vagyok olyan jó, hogy fiúk előtt is játszani tudjak. Legalábbis olyanok előtt nem, akik szőke hajúak, kék szeműek és rettentő szexi mosolyuk van. Mellesleg az is fontos része, hogy Lukenak hívják... Hahaha.
Egy vágott szemű srác jelent meg az ajtóban, rettentően vigyorgott, és engem szólított. Azt hihette, hogy a könyvet olvasó csaj vagyok, mert mikor én álltam fel, csodálkozva nézett rám.
-Szia! Szólíts csak Hanynak. - mosolyogtam rá félénken.
-Calum. - rázta meg a kezem. - Gyere, ülj csak le arra oda. - azzal a kanapén ülő három fiúval szemben álló székre mutatott. Némán bólintottam, miközben úrrá lett rajtam a jól ismert félelem. A gitáromat kivettem a tokjából, kényelmesen elhelyezkedtem a székben, és várakozva néztem a fiúkra.
-Szóval, mit tudsz? - fojtott el egy nevetést magában a rettegett szőkeség.
-Ööö, gitározok...
-Na ne, komolyan? - hangjában észrevehetetlen volt a tettetett csodálkozás. - Azt hittem furulyázni fogsz nekünk. - a többi srác díjazta ezt a megjegyzést, kivéve az ázsiai vagy milyen származású Calumet. Ő bocsánatkérően nézett rám a kanapé jobb szélén ülve.
-Ezen kívül énekelek és dalt írok. - hangom már nem volt kedves. Kimérten és éretten törtem meg a szobában terjedő vidámságot.
-Oké, hallgatunk! - mosolygott rám bátorítóan Calum.
Úgy döntöttem, az Entangled című, saját dalomat fogom eljátszani nekik. Erről tudni kell azt, hogy egy olyan estén írtam meg, amikor a szüleim hevesen veszekedtek, az öcsém pedig kitartóan bömbölt a szomszéd szobában. Rengeteg érzelem megjelenik a dalban, a végkifejlet pedig az, hogy a lány öngyilkos lesz, így hívja fel a szülei figyelmét arra, hogy vannak még gyerekeik!
Az első sor után az arcukra fagyott a vigyor, és megbabonázva hallgattak. Aztán amikor vége lett, olyan kussban voltak, hogy csak lestem én is.
-Köszi fiúk! - tettem a tokjába hangszerem. - Tudjátok, jobb lett volna, ha foci edzés után rögtön haza megyek, és nem hagyom hogy az időmet ilyen seggfejekre pazaroljam. - az ajtóhoz érve még vissza pillantottam, majd elegánsan távoztam.
Remélem soha többé nem látom őket... Már a recepciós srácnál jártam, amikor valaki hátulról megragadta a karom.
-Bocsi, ne haragudj! - zavarodott meg a szőke fiú. Kezére tekintettem, amely még mindig a csuklómat fogta, ebből értette meg, hogy el kéne engednie. -Nagyon jó voltál.
-Ja, miután elénekeltem a dalomat. Nem akarok a bandátokban játszani, és ha nem haragszol meg, írnom kell egy dalt a hím-soviniszta pöcsfejekről!
A kék szempár kikerekedve nézett utánam.
-Nem találkoztunk mi korábban valahol? - kiáltott felém. Vigyorogva fordultam meg és feleltem.
-De, igen. Nővér vagyok a nemi beteg gondozóban. - szeme sarkában kis ráncok futottak össze, innen tudtam, hogy valójában nevetett.
#Nasima Powell
Connor a legjobb barátom, amióta az eszemet tudom. Oké, ez nem is igaz, de nagyon szépen hangzik! Csak két éve ismertem meg, amikor Sydenybe jöttem tanulni. Sajnos most már végzős, de bízok benne, hogy a kapcsolatot tartani fogjuk. Egy igaz barátom se volt még.
A zöld szemeibe először szerelmes voltam, de mikor megtudtam, hogy az iskola által szervezett karácsonyi bulin egy hülye fogadás miatt jött oda hozzám, kiábrándultam. Az őszinteségét azonban a kezdetek óta díjazom. A takarító szekrényébe bújva orgazmust tettettünk, amit a nyomi haverjai jól be is vettek. Így nyertem ingyen 500 dollárt.
A mai napig mindenki azt hiszi, hogy amolyan barátság extrákkal kapcsolatban vagyunk. Ebből is látszik, hogy senki se ismer igazán minket.
Jelenleg egy jazz zenekar meghallgatására fuvaroz, gyönyörű vörös motorján. Próbál lehiggasztani, de a lámpalázam legyőzhetetlennek bizonyul.
-Izzad a tenyerem, a fülemben dobol a vér és azt hiszem remeg a kezem. Vigyél haza! - könyörögtem neki, miközben erősen magamhoz szorítottam.
-Zefi, ne légy hülye! Most nem fogok visszafordulni veled együtt. Te vagy a legszexibb szaxis csaj! - vigyorgott rám. - Mutasd meg nekik! - tette kezét a combomra, mire halkan felnevettem.
-Inkább megyek, mielőtt szerelmet vallasz nekem, és itt helyben magadévá nem teszel. Te is tudod, hogy nem tudnék ellenállni. Köszi, hogy elhoztál! - nyomtam egy puszit az arcára, és már ott se voltam.
Egy velem egyidős lányra lettem figyelmes, aki gitárral a hátán tartott velem egy irányba. Rá mosolyogtam, Connornak hála mindig nevetnem kell.
Magabiztosan léptem be az egyébként eléggé lepukkant hotelbe, és kértem eligazítást az információs pultnál. Csak mikor elindultam a mutatott irányba tűnt fel, hogy a lány is ott áll, de közelebbről sokkal fiatalabbnak tűnt. Pedig basszus, milyen jó alakja van. Ha Connor látta volna, biztos bepróbálkozik nála.
Nem sokat kellet várnom a fiúkra, szinte rögtön nyílt az ajtó, és egy magas srác jelent meg. Addig figyeltem rá, amíg meg nem tudtam, hogy Lukenak hívják.
Az első dolog, ami feltűnt: nem jazz zenészek a jelenlévők, inkább rockerek. Szóval, a rövid tájékoztató után, amire baromira nem figyeltem, gyorsan elslisszoltam, egy mosdó után kutatva. Mert át kell öltöznöm! Mint majdnem minden nőnél, nálam is van váltó ruha, a biztonság kedvéért. Kicsit gyűröttek ugyan, de ez a legkisebb gond.
Ezek a Justin Bieber kisfiúk komolyan azt hitték, olyan hülye vagyok, hogy nem tűnik fel a gyerekes játékuk?! Nemzetbiztonsági suliba járok, hahaha!
Visszatérve a 13-mas szobához, valahonnan szereztek egy padot, így kényelmesen elhelyezkedtem rajta, majd elővettem a jelenlegi olvasmányom.
Túlságosan is beleéltem magam, utolsóként ültem a padon. A fiatal lány csalódottan jött ki, de arcára más érzelmek is kiültek. Egy perc se kellett, hogy a Luke nevű srác is megjelenjen, és utána siessen. Résnyire ugyan, de nyitva hagyta maga után az ajtót, így mindent tökéletesen hallani lehetett.
"Bassza meg... Még egy nyomi van hátra, azt hamar elrendezzük." mondta egy ismeretlen hang. Őt értettem a legtisztábban, szóval a legközelebb állhatott az ajtóhoz.
"Srácok, szerintem ez már rég nem vicces!" kicsit olyan hangja volt, mintha orrhangon beszélne ez a tag.
"Jó, egy perc és itt vagyok az utolsóval."
Az ajtó kinyílt, én meg a könyvemben elmélyedtem, mintha a történet minden idegszálamat lekötné. Lehajolt, megnézni a borítót és elvigyorodott.
-Komolyan ezt a könyvet olva...?
-Igen. - vágtam a szavába, nem túl kedvesen.
-De ez nem...?
-De. - ismételten undok voltam.
-Miért olvasol róla? Miért nem csinálod? - nézett le rám, kaján vigyorral az arcán-
-Tudod, a szex valójában nem olyan izgalmas, mint a róla való olvasás. - csuktam be a regényt. Meglepetten húzta fel a szemöldökét, de láttam rajta, hogy tetszett neki a válaszom.
Csak most tűnt fel a Sex Pistolsos felsője.
-Jó felső. - rántottam meg az alját.
-Ugyan ilyen van neked is, az inged alatt. -ráncolta a homlokát, miközben a dekoltázsomat nézte. Oupsz, ez eddig nem tűnt fel. Csak rutinból cseréltem felsőt. Kicsit belepirultam, de bízok benne, hogy a smink sikeresen elrejtette arcom színének intenzív változását.
A szobába vezetett, ahol kettő másik arc ült unottan a kanapén, nyomkodták a telójukat.
-Bájos... - dünnyögtem az orrom alatt.
-Szóval, ő ott Calum, az padig Ashton.
-Nasima vagyok. - bólintottam én is.
-Én mg Michael. - vigyorgott a fura hajú.
-Az milyen név már, hogy Nasima? - nézett fel a kis vágott szemű. - Hogy becézik, NASA? - bökte oldalba a könyökével a mellette ülő Ashtont.
-Olyan mint a Calum, bunkó. - tűnődtem el. - Egyébként meg afrikai eredetű név, és a haverjaim Zefinek becéznek...
-Mint Zephyr? - csillant fel Ashton szeme. - A Red Hot-nak van egy ilyen száma. - mosolyodott el magában.
-A SUM41-nak meg olyan hogy SkumFuck. -mondtam, ezzel romba döntve a hozzám fűzött reményeit.
Mind a hárman amolyan "ezt most miért kellett" stílusban néztek rám...
-Utálom ha hülyét csinálnak belőlem. És Ti komolyan azt hittétek nem tűnik fel, hogy ami itt van az kurvára de nem jazz?! Forog a gyomrom. Kéne nektek valami atyai észhez térítés. Amúgy meg örülök, hogy én kifogtam rajtatok. Az volt a szerencsém, hogy minden műfajt szeretek, és van nálam mindig tartalék ruha. - hatás szünetet tartottam, arra várva, hátha akarnak valamit mondani. - Ettől eltekintve nem haragszom rátok, de nem is akarok találkozni veletek. - mosolyodtam el a végére.
-Tetszik, amikor mosolyogsz. - döbbenten néztem Mikeyra, akinek körülbelül ennyi maradt meg a rövid beszámolómból. Calum és Ashton idegesen vetett pár pillantást haverjukra, majd vissza rám. - Amúgy min játszol?
-Szaxofon, zongora... De 5 év múlva a stúdióban fogok dolgozni, legalábbis ez az álmom. - enyhültem meg. Az órámra tekintve vettem csak észre, hogy öt óra múlt. - Na, fiúk, nekem mennem kell. Lehet találkozunk még... de Sydney túl nagy ahhoz, hogy véletlen legyen.
Mosollyal az arcomon távoztam. Magam sem értettem miért.
